A gyorsvonat tovább robogott Prága felé, és vitte magával Mártit, az ő szomorú tekintetével, ami még a vonat üvegablakán is égette Jancsi szívét. Érezte, most nagyon kegyetlen volt, de nem tudott parancsolni a megbántott makacs egójának. A szíve azt súgta: Rohanj a szerelmedhez, hiszen látod, nélküled mennyire magányos. De az agya csak a sértésre és megbántott hiúságára emlékeztette. Ezért egész utazása idején csak a barátaival szórakozott, és mikor Olomouc- on kiszálltak a vonatból,hátra sem nézett. Azért egy pillanatra mégis meglátta Márti szomorú tekintetét, és mélységesen elszégyellte magát.

  Édesanyja leveleiből megtudta, hogy Mártinak sikerültek a műtétjei, és már nincs szüksége a tolószékre, mankóval tud közlekedni. A falu könyvtárában vállalt munkát, mint könyvtárosnő.

Ennek nagyon örült, de nem értette , édesanyja miért nem válaszol olyan kérdéseire, ha Márti udvarlóiról érdeklődik. Levelezett ő mással is a faluból, így Laci barátjától megtudta, hogy Mártinak, annak ellenére hogy bicegve, mankóval jár, mégis sok udvarlója akad. Nem volt ez csoda, hiszen Márti igazán szép és kedves lány volt.

"Legyen boldog mással, ha én annyira buta voltam, hogy nem tudtam ezt a kincset megtartani."

Elhatározta, hogy leszerelése után nem tér haza falujába.

Minek...Kihez menjen... A szüleit, öccsét innen is meglátogathatja, és más őt otthon nem hiányolja...

Mivel gépipari technikumot végzett, könnyen talált állást Mladá Boleslav-ban a Škoda autógyárban. Eleinte magányosak voltak a szabad órái, de később sok fiatallal összebarátkozott.A lányok társaságát nem kereste, hiszen Márti emléke annyira a szívében volt, hogy másnak nem volt ott helye.

De ahogy múlott az idő, Jancsi is érezte, valamit kezdenie kell magával, ha nem akar megkeseredett vénlegény maradni. Otthon már minden barátja megnősült. Éppen a múltkor volt lagziban, mert a Laci barátja esküvői tanúnak hívta.Jancsi kicsit szorongva ment, mert tudta hogy Márti is hivatalos, de Márti nem jött az esküvőre, csak táviratban gratulált az újházasoknak.

Így hát Jancsi is lassan próbált felejteni. Mladá Boleslav-ban megismerkedett egy cseh lánykával, aki a szerelő csarnokban dolgozott. Pár hét ismeretség után meg is tartották a polgári esküvőt.

Nem volt ugyan boldog házasság. Egyik sem volt szerelmes a másikba. Mivel mindketten úgy érezték, itt az idő családot alapítani, elfogadták egymást.Az elején működött is minden , hiszen a testi vágy elnyomta a lélek szavát. Meg hát ők mindketten ésszel akarták is egymást szeretni, de úgy látszik a szív nem engedelmeskedett... 

A házasságuk második évében született egy kisfiuk a kis Jancsi, és egy évre rá egy kislány. Jancsi Mártinak akarta keresztelni, de mégis az édesanyja nevét kapta-Marika lett.

A két gyerek tényleg életet hozott a kis családba, és amíg nem lettek óvodások, minden működött is. De mikor a nagy Marika - Jancsi felesége anyasági szabadság után visszatért munkába, minden megváltozott. Jancsi először csak a szótlan estékre és durva elutasításokra figyelt fel, de nem tudta az okát. Később a felesége volt annyira karakán, hogy megmondja Jancsinak, beleszeretett eggyik elvált kollégájába.

A válás gyorsan lezajlott, hiszen közös megeggyezéssel történt.

Ahogy nem volt szerelem a házasságkötésükkor, úgy nem volt szenvedély a válásukkor. A gyerekek az édesanyjuknál maradtak, de szoros kapcsolatban voltak Jancsival is. Akár naponta nála is aludhattak, ezért szerencsére ők könnyen átvészelték a válás utáni krízist.

Jancsi egyedül maradt a két szobás lakásban.

A gyerekek lassan felnőttek. A kis Jancsi elektromérnök lett, Marika meg angol-francia szakos nyelvtanárnő.

Még a világ is teljesen kifordult magából. A régi rendszert felváltotta az úgynevezett demokrácia a maga sok pozitív, de bizony sok negatív hatásaival. A gyerekek is, ahogy felnőttek élték a maguk életét, és édesapjukat már egyre ritkábban látogatták.

Most érezte Jancsi, mennyire egyedül van egy számára idegen világban. Elhatározta, kiveszi az éves szabadságát, és a szölőfalujába utazik.

    A szülei boldogan fogadták. Elbeszélgettek sok mindenről, és panaszkodtak, mennyire más, számukra idegen lett a falujuk.Jancsi persze csak Márti sorsára volt kiváncsi. De öreg szülei Mártiról sokat nem tudtak. Talán annyit, hogy még mindég a könyvtárba dolgozik.

     Ahogy egy csokor tűzpiros rózsával ment az újonan épült kultúrpalota felé, ahol a könyvtár is helyet kapott, csak akkor figyelt fel arra, mennyire megváltozott a csöndes kis falucskájuk.

A legnagyobb meglepetés mégis akkor érte, mikor a kultúrpalota bejáratában szlovákul kérdezték: "Koho hľadáte?" (Kit keres?)

Az útbaigazítás után felment a lépcsőn. Szinte reszketett a lába, mikor meglátta a könyvtár ajtaját. Mit mondjon? Hogyan köszöntse Mártit, akit az Olomouc-i álomáson látott már 25 éve, ahogy szomorúan néz ki a gyorsvonat ablakából?

Lassan, bizonytalanul nyitotta az ajtót. Könyvespolcok sora fogadta, és szemben, az ablak mellett egy nagy irodaasztal mögött ült Ő. Hullámos gesztenyebarna hajában már itt-ott ősz szálak vegyültek, de olyan gyönyörű volt, mint régen. Jancsi el is szégyellte magát. Minek jött ide, hiszen Márti egy csodaszép nő, ő pedig egy középkorú kopaszodó elvált férfi. 

De megnyugtatta lelkét, hogy ő ide nem jött más céllal, csak azért, hogy átadja Mártinak ezt a csokor virágot.

Nem érkezett még köszönni sem. Ahogy Márti meglátta a belépő Jancsit, amennyire egészsége engedte, felugrott székéből, még a mankót is elfeledte. Széttárt karokkal sántikált Jancsihoz. "Szia Jancsi, de örülök neked! Olyan rég nem találkoztunk."

Jancsi szótlanul nyújtotta a csokor tűzpiros rózsát. Leültek, és szinte ömlött belőlük a szó. Volt mit bepótolni, hiszen huszonöt év nagy idő.Jancsi félve,szégyenlősen , de mégis megemlítette mennyire boldog lenne, ha eggyüt öregednének meg.

    Erre mindha megfagyott volna köztük a levegő. A meghitt beszélgetésnek ezzel vége szakadt.

     "Tudod Jancsi, neked van két felnőtt gyermeked, én meg egyedül éltem le az életemet. Van egy gyönyörű emlékem egy szép Karácsony viliáról. 

Sokáig úgy gondoltam, megbocsájtod gyávaságomat hogy nem álltam ki szerelmünkér. De mikor Olomouc-ról elindult a gyorsvonat, és te hátra sem tekintettél, mindennek vége lett.

A csokrot köszönöm, de nekem most már elég emléknek az a csodálatos vilia!"

     Ennyi volt...Jancsi megértette...

Két ember, akik ennyire szerették egymást, mégsem lettek boldogok.

     Elmúlt úabb 15 év, Éppen Karácsony este van-Vilia. A falu (Most már inkább ipari település) görbe főutcáján egy magányos idősödő úr ballag görbebotjára támaszkodva. Kicsit rácsodálkozik, hogy nem hallani sehol kántálást, mint régen, és mikor a templom előtt halad, nem magyarul, hanem szlovákul hallja énekelni a karácsonyi énekeket. Szomorú lett, hogy szülőfaluja ennyire kifordult sarkából.

De lassan ballagott tovább. még a csoszogó lépteinek zaját is elnyelte a frissen esett hó.

Az alsó vég utolsó házához ért. Remegő kézzel nyitotta ki a kiskaput.

Látta, hohy az első szobában a karácsonyfa meleg fényei csillognak.

     Most olyat tett, amit már ebben a faluban talán 25 éve még a gyerekek sem tettek. Megált az ablak alatt, és öreges hangon elkezdett énekelni: "Krisztus Jézus született, örvendezzünk..."

Alig hangzottak el az első dallamok, nyílott az ajtó...

Mankóra támaszkodva egy hullámos hófehér hajú nénike lépett ki.

     "Gyere be Jancsi, hideg van kint, még megfázol."

Zimankós hófedte karácsony van, de az ő szivükben a tavasz virágai nílanak!

VÉGE