Még mindig szeretem a mesét,
csak nézem, csodálom a szemét,
vonzó és csodás vagy, meseszép,
rólad dalol madár, csiripel veréb.

Még mindig szeretem a mesét,
hangodat úgy hallom, mint a zenét,
hallgatom s nézem magas, ívelt szemöldököd,
ahányszor nézlek, kihozod belőlem a kisördögöt.

Még mindig szeretem a mesét,
loknis hajad, arcod csáberejét,
telt, meggypiros ajkaid vonzatát,
bocsánat, hogy szórom feléd a sok lélekmorzsát.

Még mindig szeretem a mesét,
tiszta lelked és szívednek hevét,
szép szemednek búzavirág kékségét,
egész lényednek harmonikus szépségét.

Még mindig szeretem a mesét,
illatod átható, kellemes fűszerét,
most te mesélj nekem, ha jön az est-setét,
mielőtt fekete hollók eresztik rám seregét.

Még mindig szeretem a mesét,
lázas homlokomra tegye bársonyos kezét,
nyugovóra térnek így a szertelen álmok,
erős fény sugarán angyalokkal szállok.

Már nem álmodok, a valóság zuhant le rám,
ott fekszem, gondokkal párnázott, valós alkonyán,
koporsóm még véd egy ideig a férgek ellen,
lelkem tán már ott táncol az égi bálteremben.