Csak könnyedén, játékosan

A kor nem betegség, csak állapot,
az alvók közt, fenn, éjben éberen
tengődöm szerényen a béremen,
ezen nem segíthetnek orvosok.
Még szerencse, mindez már megszokott,
parfümöm pipafüst, őszi ködök,
a semmimre vigyázok, őrködök,
már nem is szólok, csak néha írok.
Hazám gazdag, mégis koldusszegény,
itt még a halál is lassan totyog,
vigyorgó, kaján pára-távlatok,
még szerencsém, hogy mindez az enyém.
Helyettem rólam egykor más döntött,
lehet, a zavaros história,
az istenek tétova földrajza,
itt lettem én, itt vagyok bennszülött.
Nagy szerencsém, nem biztos, hogy így van,
még nem fogyott ki kíváncsi kedvem,
 hangyabolyban homo ludens lettem,
hát, ne zavarj meg játékaimban.
 Korszerűtlen, maradi, hetero,
 repkedek, amíg a tollam bírja,
mert gyógyír nekem a kínjaimra,
így sosem voltam modern, haladó.
Micsoda szerencse, hetvennégy év,
 ily jelen után mily holnap jöhet,
tán, az lesz boldog, ki nem éri meg,
vidám a kezdet, lehangol a vég.
Nem kellenek díszes seregszemlék,
hangos de fals a szónok hangja,
tettekre figyelek, nem a hangra,
takarítás, kosz, szemét az emlék.
 Most, ősz elején, így nyár-búcsúnál
 a smaragd erdőm már lágybarna-zöld,
majd jön új tavasz, mert még forog a Föld,
szerencsére, sokáig meg sem áll.
Az élet magától lassan kiég,
nem marad, csak salakom és korom,
magamban már azon tanakodom,
szerencsémből elég, vagy nem elég.

homo ludens =játékos ember

2020. 09. 13.