Falu szélén cseperedő,
árva piciny rózsabimbó,
mellette a kerek erdő,
és egy elhagyott faviskó.

Halkan gyengéden ringatja,
a kedves tavaszi szellő,
csepegtetve locsolgatja,
a hófehér bárány felhő.

A napnak egyik sugara,
lágyan cirógatja arcát,
mosolyogva bontogatja ,
százszorszép illatos szirmát.

Oly szerelmesen döngicsél,
zúg fülébe a dolgos méh,
nektár édes csókot remél,
szívét nem fonja körül pléh.

Rózsaszirom takarója,
vonzza szíve közepébe,
szerelmük tart is azóta,
így maradnak mind örökre.