Nem félek tőletek ásító mélységek
A tiszta víztükörbe belesimulok
Hosszú karcsapással ostromlom az eget
Az arcomhoz kúsznak habok a hullámok
Őszi záporok szitálnak a szívembe
Sárga sárrá mállva és porrá hamvadva
Hivatkozom emberre örök Istenre
A mélyből feltörök éteri magasba
Ahol másokkal magammal szembenézek
Remélek vélek folytatást a halálban
Is helyére teszem a rosszat a szépet
A szakadékokba letekintek bátran 
Kiszédelgek a végtelenek szélére
Ott még az ősrobbanás dörög dübörög
A teremtésnek már sohasem lesz vége
Angyalok táncolnak és láncos ördögök
Mélység ásít bennem emelkednek csúcsok
A kiürült semmi telik tartalommal
Mily kevés csekély mit az emberről tudok
A gyűlölet száműz szeretet marasztal.

2014. 10. 06.