Ketyeg az óra,
eltűnik az idő,
szárnyra kel a múlt,
megjelenik a jövő.

Csend húz fátylat,
múló pillanat,
a jelen egy percre
még velem marad.

Mire körbenézek,
az óra is messze jár,
az a régi hang,
miért nem jön vissza már?

Szálló porfelhőben
ez a gondolat,
emlékekre lelve
elhozza az álmokat.

És futnak tovább,
mint űzött árnyak,
de bennük ott dereng,
mit megtartani vágyhat.

A napkorong lassan
az égre új jelet karcol,
más utak nyílnak e percben,
hol a remény még harcol.

Ha egyszer majd újra
jönne egy régi dallam,
talán ráismerne lelkem,
s megpihenne halkan.