Ahogy múlnak az évek, én is érzem, 
mintha két énem volna. Az egyik 
tartja magát . A másik könnyezik 
a legkisebb szóra, s emlékezem.  

Többet járok már a csönd udvarában. 
Hangom idegen, csak nekem szól. 
Hiába várok, hideg minden, zuhogó, 
szél, lassan megadom magam.