Fellegek rajzolnak mintákat az égre,
melankolikus hangulatban ücsörgök,
várom, a meleg nap felbukkanjon végre,
és a fényt beengedjék sápadt függönyök.

Gyűrött pergament és szirmok az asztalon,
tán egy régi felfedező emlékei,
már nem is jár az óra a sárga falon,
másnak szemét, nekem ősök reményei.

Cserepes a föld, bár szemerkél az eső,
szomjasan issza magába mi élteti,
a néma csendbe belerikolt a csengő,
a távozó szomszéd kopogó léptei.

Nem kell más, pihentető magányra vágyom,
hallgatni az esőt, nézni az árnyakat,
csend és béke van, elmenekül a káosz,
tán megkapom a karma hozta szárnyakat.