Hajnalokban felkelvén
Kereslek az ágyam rejtekén,
De te már máséban leltél új otthonra,
Így az enyém üres és otromba.

Szellemé lett érintéseid
Testemre fagyva maradtak,
Szereteted nyomai
                 A bensőmben ragadtak.

Sajog a szívem, mióta magamra hagytál,
Beteg lett a lelkem, nincsen rá orvosság.
A fájdalmat, üres vágyódást kimarnám belőle,
De túl erőssé lett feléd a kötése.

Múltunkból előtörő emlékképek
Garmadája tölti meg a teremet,
Amerre csak nézek benne,
Téged látlak, hallak,
Mintha még mindig a jelen lenne.

Régmúltba veszett üres ígéretek,
Jövőbe nyúló álmok dicsérete.
Masszív kövekkel kirakott kicsiszív,
Felsérti bőröm, mert velem már szürke és kemény.

Kicsiny szobám falai közt
A Magány Erődje épült most fel,
Egyedül töltöm napjaim benne,
Nincs itt már másom, csak régi álmom.

Meg azok a nagy és szép emlékek,
Szellemként itt ragadt csodák monolitjai,
Mikor a Mennyek kapuján is túl,
Repítettük át lelkünk és szívünk hídjait.

Ám te már boldogan új csodákat élsz,
Örömöd forrása megváltozni kész,
Én meg magamra maradtam itt épp,
A Magány Erődjének foglyaként.

Budapest, 2013. november 23. Kunigunda Kollégium