A balsors-tépte magyar nemzet imádsága
 Az országért, veszendő népéért, áldásért
A magyarok Istenéhez, költőnk fohásza;
A meghódított, honfoglalt szülőföldért,

 Az oly sokszor felperzselt otthonokért;
Fűvel benőtt csataterek temetőinek,
És hajnalcsillagának fényeiből született,
Gyűlölet és harag nélkül írva, leborulva;

 A 90. református zsoltár ritmusára írva;
Csak mély érzésű, magyar költőtől eredhet.
Kölcsey Ferenc tollából, Szatmárcsekén.
 
20 évvel később egy kiírt pályázat nyomán
Erkel zenéjével, harangok zúgásának szavára.
Lett a magyar nemzet örök imája. Himnusza.
Nemzeti imánk szárnyalva száll egünk felett.

Egyedüli Himnusz talán, mely nem zászlóbontó, 
Harsogó, diadalmas csatadal, de benne él e haza
Minden hősi, diadala, dicsősége, tájai és bánata.
Leboruló könyörgés, harag és bosszú nélküli, ima.

Akarta már eltörölni hatalom és ateizmus.
De hazánkban mindig él e magyar Himnusz.
Míg felcsendül, Magyarország magyar marad!
Ha felzeng bárhol is, szívünk megdobbanhat.

Legyél bármily messze a hazádtól, érzed azt:
Benne jellemünk, s úgy kell élnünk és halnunk!
Más csillagzat alatt élhetünk, hazánkba vágyunk.

Nyírbogdány, 2018. január 17.