​Még hüvös a föld, fagyos a reggel,
A zúzmara csillan a holt ágakon,
De játszik a fény már égi sereggel,
S aranyat szór szét a házfalakon.

​A szélben még ott a télnek haragja,
De lágyabb az út, és puhább a sár,
Megkondul a jégnek néma harangja,
S a mélyben a rügy ébredne már.

​Egy bátor kis hóvirág feje rezzen,
Zöld selyemruhát ölt most a rét,
A szívünk is kicsit gyorsabban ver,
Ahogy a nap issza a reggel tejét.

​Március, te huncut, te fényes ígéret,
Ébreszd fel gyorsan az alvó határt!
Pezsegjen fel bennünk újra az élet,
S űzd el a szürke, fagyos halált.

TM