Meddő vitánk
Mezei István
Míg én lázadtam, addig Te tűrtél,
engem a fájdalom visz, Téged annak
hiánya vonszol a halálba.
Harminc éve a sírod is hallgat immár,
Csak a magad után hagyott
káosz kiált az égre.
Ha van is igazság, vagy lenne
az miféle, egyre többet gondolok a lét utáni létre.
Miként egykori vétkeid,
az enyémek is naponta
visszaköszönnek.
Aztán szépen egybe forrnak
hisz neked is, nekem is
bőven voltak.
Hol értél véget, és hol kezdődöm én,
Benned még volt, de bennem már
nincs remény.
Kháron, a hajós már sürget,
unja ezt az öncélú vitát,
együtt vagy külön, neki mindegy,
indulna már, a bárkán nincsenek hibák.
Mi hárman a lét, nemlét határán:
Apám, emlékeim és én magam,
a végén egy helyre kerül minden,
mindenki, ki okos, s ki oktalan.
2018. 08 25.