Zenetanártól búcsúzom

Elveszítette hegedű játékosát,
vonója kihullott örökre kezéből,
a mennyei zenekar tagja lett,
angyalok isznak a zenéjéből.

Mikor az égi kórus rázendít,
idelent fagyos lesz minden,
kiválik egy magányos hegedűs,
dallamot visz sok fájó szívbe.

Ám a megállt vonó újjáéled,
játékát fojtatja, kit tanított,
nem feledünk el téged sosem,
lelkünkben hagytad a dallamot.

Élők sorából kivált egy mozaik,
hiányos lett a zenét szeretők sora,
nevedet majd valahol rávésik egy
távoli, magányos kőoszlopra.

Most megígérjük, nem feledünk,
múló évek egyre könyörtelenebbek,
hisz sokak úgy vesztek örökre el, hogy
elkoptak, felejtődtek a valaha élt életek.