Drága, meg nem született gyermekem,
én még mindig az édesanyádat keresem,
kivel majd egyszer szerelmi lázból ébredek,
és nászágyunkba rajzoljuk csillagjegyed.

Majd egy csendben ébredő hajnalon,
átölel kettőtöket védelmező karom,
aztán már sohasem nézve többé hátra,
elindulunk együtt e sehol sincs világba.

Szemedbe nézek, mely ártatlan ragyog,
s utunkat kísérik szerelmes angyalok.
Te majd nyújtod felém kicsiny kis kezed,
és fölveszlek, hogy lássanak az Istenek.

Hárman leszünk ebben a szép mesében,
értetek dobban majd becsapott szívem.
Úgy megyünk el a távoli messzeségbe,
hogy érkezésünk senki ne vegye észre.

Mert drága kincseim, mi sose voltunk,
de a semmiben kicsit együtt kóboroltunk.
Nem volt nászágy, se őrjítő szerelem,
de te örökre bennem vagy, édes gyermekem.