Foglyok vagyunk mindannyian,
Ilyen-olyan sorsaink foglyai,
Kinek, mi jutott, mi adatott,
Azt kaphatta, azt hordozhatja.

Próbálunk folyton kitörni,
Nemesebb és szebb utakra térni,
Az ítélet elől mégsem tudunk
Sehová sem elbújni, elmenekülni.

Éld meg hát megmaradt és fogyó perceid,
Amíg csak dobban az a picinyke kis szív,
Amikor már leáll egyszer a lélek és az érzés,
Az emlékeid és a sorsod is vele együtt elvész.

Káposztásmegyer, 2026. október 19.

TM