Megint itt vagyunk... és megint
ülünk egy szűk kórházi ágyon,
s míg az élet egyet legyint,
életed múlik egy hajszálon.

Makacs vagy, hányszor kértelek
és reszkettem, ha összeestél,
kértem, hallgass rám, féltelek,
de te csak némán rám nevettél.

S megint csak aggódok, látod,
míg te fáradtan nézel engem,
már te is, tudom, belátod,
anyád lettem, s te a gyermekem.

Karomba veszlek, óvlak, lásd
mindentől, mi úgy fájhat neked,
csak hagyd, hisz az hoz megnyugvást,
ha azt, hogy segítsek, engeded.

2019. április 14.

Kép az Internetről