Megkésett hév és elragadtatás,
a meztelen szótövek, pőre ragok,
a rím az omló végeken varázs,
e bájos cella foglya maradok.
Bársony-szóból érik a gondolat,
majd őrzően fölébe tornyosul
a magas, ívelt mondatboltozat,
mely titkokra mutat az életen túl.

Egy versben mely elemezhetetlen,
és nem szorul több magyarázatra,
keresd magad, ne könyvkötetekben,
merülj vele bátran a káprázatba!
Látod benne az idősíkokat,
cinkelt lapok reszketnek a kezekben,
amint a sorsod oszt és fosztogat,
a negédes mosoly mily kegyetlen.

Érzed, rebbenek az inas szárnyak,
bár az érző ember sebezhető,
de üdvöd nem hiába vártad,
gyenge tested átjárja az erő.  
A elragadtatás már megkésett
tán, de e száguldás meg nem torpan,
felrobbannak a szürke fellegek,
saját villámom tanúja voltam.

2014. 01. 14.