Amikor először belenéztem szemed tengerébe, nem az íriszek csillogását láttam, hanem az óceánok mélységét, hol elmerülhet a lelkem, és a felhők táncát a végtelen horizont felett. Szavaid, mint lágyan cirógató szellők, hozták el a tavaszi eső illatát, és minden egyes mozdulatodban a folyók hömpölygő erejét éreztem, melyek új földeket formáltak kietlen lelkem pusztaságán. Tenyered vonalai, mint egy ősi térkép, rejtették a történeteket, amik az idő előtt születtek, és lelked lüktetése, mint a Föld szívverése, hívogatott egy ismeretlen utazásra, ahol minden lépés egy új kontinens felfedezése.
   Benned rejtőzött a hegyek hallgatag fensége, a csúcsok, melyek az éggel súgtak titkokat, és a völgyek békéje, hol a csend mélyebb, mint bármely gondolat. Hajad szálai, mint az aranyló búzatáblák a nyári napfényben, ígértek bőséget és életet, és nevetésed, mint egy ezüstös patak csobogása, megtisztította a lelkemet minden portól. Ahogy rád néztem, a csillagok milliárdjai rajzolódtak ki a tekintetedben, mindegyik egy elmesélhetetlen történet, egy elrejtett világ ígérete, és tudtam, hogy benned nem csupán egy emberre, hanem az egész létezés lüktető, végtelen csodájára leltem.

TM