Hajnalban fényszórók vágják az éjt,
egy város ébred, gépzaj. Gyűrődik a fék.
Neonkeresztek villódznak fent,
valaki lép a küszöbön idelent.

Nincs jászol, sem csillag, pásztor se jár,
csak egy utcán élő, rongyos kabát.
Szeme, mint égő mécsesek mélye,
csendben figyel, nem veszi senki észre.

Jön, itt van az Istennek gyermeke,
de zárva, az ajtók az épületek szeme.
De a hírekben más csodák járnak:
részvények, harcok, drága árak.

Nem hozott aranyat, tömjént, mirhát,
csak egy szóval gyógyít, szólja igazát,
de mi elbújunk: „Bolond, ki hinni próbál?
Hitetlen az alja nép immár, hitvány.

Egy gyermek nézi őt, a koldus int,
A két szív már mindent megért,
és ott, hol senki nem figyel,
rájuk ragyog újra egy égi fény.

Isten figyeli fiát és a gyermeket,
a kolduskabátban meleg a szeretet.
A Megváltó itt járt ajtónk előtt térdepelt,
de ez ott bent már senkit nem érdekelt.

Bűneitek súlya alatt hajlik a beton,
majd itt álltok reszketve, csupaszon.
Bemocskoltatok Istent s a bibliát,
kizártátok gőgötökből az Istennek fiát.

TM