Ha elmész, én is veled megyek.

Testetlen mögötted lopakodom.

Ha megfordulsz és csendben felém meredsz,

kezem csak megsimít homlokodon.

Nem látsz, csak érzed, hogy veled vagyok,

hisz szívedet örökre adtad nekem.

Hiába ölel mást éhes karod,

hiányom átsejlik éhségeden.

Az én hangom hallod a csöndeden át,

alakom sejted a zöld fák között.

Az utcán ha sétálva szerelmest látsz,

fájdalmad rejted majd közöny mögött.

Mennyire üres és mennyire sivár

az élet, ha nincs benne szerelem!

A kötelességvilág börtönbe zár,

a szabadság lánc alatt vértelen.

Menj csak! Menj! Én pedig követem

lépteid vigyázva, láthatatlanul,

és ha rád talál egyszer egy új szerelem…

ígérem, lelkem is visszavonul.