Hátam mögött egy üres nyár oson.
Istentől én ezt nem veszem zokon,
láttam nyarakat pirospozsgás arcodon,
forróság idején, a tóparton,
- sok éven át -
napfürdőben játszó tüzes alkonyokon.

Most üres a nádas melletti part,
hűvös az este, nézem a holdudvart.
A színes lombok mind sötét ruhát öltöttek,
a vadludak már valahol gyülekeznek,
úgy döntöttek, költöznek.

Visszavonulok én is.

Behúzom a függönyt magányom ablakán,
csellómuzsikát keresek, és egy zugot talán.
Tízesével számolom a napokat,
hisz oly gyorsak,
- mennék hozzád -
siettetem az évszakokat.

2025. október 21.

TM