Mert magyart akartak verni újra:
kéjjel ütni leszármazottakon –
a bosszú népének lelki útja
örökkön körbeforgó sorsmalom.

Mert szólt a Böszme jókor, jó helyen,
s fülekbe bújt a mérgező beszéd –
csak dühítsen, s a düh sodró legyen:
rohamra bírja alvók tömegét.

Mert a képgyár mindig manipulál –
legyen cél a Tőzsdepalota.
A bérelt csürhét oszlatni muszáj,
hát álljon fel a rend őre oda.

Mert övék itt a tér mindörökre,
mi csak verésért mehetünk oda
és az ávós nemzedék röhögve
nézi – itthon már nem lesz helyünk soha.

Mert vannak szent, gyászos ünnepeink,
s jó, ha néha sokan együtt vagyunk.
Miránk már az Isten úgy se tekint,
hát legyen egymáshoz szelíd szavunk!

Mert szólt a Büszke rosszkor, rossz helyen,
s szűk zónába szorult a bárgyú nép,
ahol szemkilövő golyó terem –
s szakad a szív, akár ha ágyú tép.

Mert a pesti utcán vér folyt megint –
közös bűnötök, a paktum gyilkolt!
Egy génekbe oltott téboly szerint
kezetek korbács, szemetek nyíl volt.

Mert nem évül el: ne bántsd a magyart!
Vérző homlokkal feltámad újra.
Igát tűr, de mindig kardot csavart
sújtó kézből, s szakadt orv íjak húrja.

Mert a zászlót vinni kell halálig,
s Himnuszt zokogni milliónyian!
Ha földbe tapossák mind egy szálig –
kisarjad, bárhány hódítója van!

2006. október 23. Csorba Tibor