Mikor gerincükön tanyázik a csend,
Ostobáké a koszorúk, a pálmák,
Az önzés lóbálja ütemre lábát,
Tolvaj éjszakákra hajnal nem dereng.

Ha a káosz, bizonytalanság a rend,
Kinevetik a nincstelent és árvát,
A holdvilág benéz a tetőkön át,
A kiszolgáltatott hasztalan eseng.

Elkezdtem hangosan bátran szavalni,
Szétcsúsztak a mondatok, mind a szavak,
Mint  egy leejtett, cinkelt kártyapakli.

Már csak toll, papír és a szívem marad,
Mit dobog, csak én hallom, és más senki,
 A vers kihívás, ne tárd ki magadat.

2016. 01. 20.