Karácsony estéjén a szeretet csillaga leszáll, és átveszi helyét a rohanó hétköznapok helyett. A fűszeres illatú, gyertyalánggal festett szobák menedékké válnak a kinti fagyos világtól, és a családi asztal körül ülő lelkek egy rejtett, láthatatlan fonállal kapcsolódnak össze. Karácsonyfánk, amelynek ágait sajnos lehet sötét, de talán főként ezüst és arany emlékeink terhe húzza le, nem dísz szobánkban, hanem közös történelmünk és életünk csendes tanúja, amely minden egyes felvillanó fényével felidézi az elmúlt éveink súlyos, könnyed s boldog pillanatait. Ilyenkor a rohanás pora leülepedik, és a szívünkben élő csendes de erős vágy, hogy összetartozzunk, testet ölt.
   S ebben a pillanatban, ahogy a teás és forralt boros csészék gőze a plafon felé száll, leül közénk a szeretet. Nem egy hangos vendég, inkább egy puha takaró, ami csendesen öleli át zsúfolt életed. Szerencsés ember vagy, ha megélheted, ahogy a már kicsit remegő, de életeket formáló, nagyszülői, szülői kezek a tiedbe simulnak, és érezheted, hogy az idő nem ellenség, hanem egy hűséges szövetséges, aki a legfontosabb kincseket őrizte meg számodra.
   A boldog gyermekszemekben, amelyek a csomagok kibontásánál felragyognak, a jövő csillagait láthatod, míg a nagyszülők, szülők ráncaiban, a múlt térképe rajzolódik ki, amely megmutatja, honnan is érkeztél. Karácsonykor a szeretet leteszi vándorbotját küszöbödön, és emlékeztet arra, amit én megtanultam az élettől. Hidd el, hogy a legnagyobb ajándék maga a jelenlét, az, hogy jelen lehetsz te, és jelen lehetnek még ők is.

TM