A Mikulás olyan bácsi,
Nem lehet őt sosem látni,
Titkon suhan ő az éjben,
Titkon él gyermek szívében.

Felölté vörös dolmányát,
A hátára ócska zsákját,
S elindul az éjszakában,
Kutat házak ablakában.

Jó gyereknél szép cipellő,
Úgy fénylik az, hej, teremtő,
Mint a csillag fent az égen….
Béke száll a messzeségen.

De a nap, ha újra feljő’,
Nem üres csak egy cipellő,
Ám az épp a Mikulásé,
Csak az övé, senki másé.

De, mit érez mégse bánat,
A legtöbbet ő találhat,
Hisz’ őnéki egy a vágya:
Gyermek szívek boldogsága.

Rácz Endre ©
2016 12. 02. Szerep