– Ki vagy bácsi? Még sohasem láttalak az utcánkban – kérdezte Peti az öregembertől, aki furcsa ruhában álldogált a házuk előtt egy meleg nyári nap.
– Mikulás vagyok – válaszolta az öregember és a kisfiúra mosolygott.
– Az nem lehet. Hiszen nyár van. Mikulás télen van, amikor leesik a hó. Becsapsz engem, bácsi. Anyukám azt mondta, nem szép dolog hazudni.
– Nem hazudok, kisfiú. Valóban a Mikulás vagyok. Tudod ilyenkor ellenőrzöm, hogyan viselkednek a gyerekek. Van egy láthatatlan nagy könyvem. Baloldalt írom be a rossz gyerekeket, jobbra meg a jókat.
– Én is belekerülök abba a láthatatlan könyvbe?
– Természetesen. Azért vagyok itt.
– De ugye engem a jó gyerekek közé írsz be?
– Azt még nem tudom. Hallottam, hogy szeretsz rosszalkodni. Sokszor nem fogadsz szót édesanyádnak. Igaz ez?
– Tetszik tudni, Mikulás bácsi ez úgy, van, hogy…..
A Mikulás hirtelen félbeszakította Petit:
– Mindig csak az igazat! Nem szeretem, ha egy kisfiú hazudik. Mutasd az orrod! Elég puha. Nekem ne füllents! Mondd meg az igazat. Szoktál-e rosszalkodni?
– Igen – sütötte le a szemét Peti. – Néha előfordult, hogy nem fogadtam szót a szüleimnek.
– Látod, ez a beszéd. Ezt már szeretem. Egy igazi kisfiú bevallja azt is, ha rossz fát tett a tűzre. Ígérd meg, hogy jövőben mindig jó leszel!
– Megígérem, Mikulás bácsi, de tetszik tudni barátom Áron még nálamnál is rosszabb. Tegnap is hazudott a nagymamájának. Meg….
Ekkor a Mikulás újból félbeszakította:
– Az sem szép dolog, ha árulkodsz a barátodra. Majd én azt eldöntöm, ki a rosszabbik kisfiú. Inkább arról beszélj, miért voltál irigy? Húgodnak nem adtál a csokiból, amit kaptál. Pedig szegény kicsi testvéred, annyira könyörgött egy aprócska szeletért. De te önzőn felfaltad az egész tábla csokit. Nem sajnáltad húgodat?
– De Mikulás bácsi a csokit én kaptam édesapámtól, amiért segítettem neki.
– Azért még adhattál volna belőle a testvérednek. Nem gondolod?
Erre Peti nem tudott, mit felelni. Csak zavartam toporgott a kerítésnél. Végül elcsukló síró hangon megkérdezte:
– Akkor decemberben nem kapok ajándékot a Mikulás bácsitól. Pedig olyan fényesre kitisztítanám a cipőmet.
– Ezen még gondolkodom – válaszolta az öregember. – A mindent látó távcsövemmel figyelni foglak. Ha ezen túl nem teszel semmi rosszat, akkor talán kerülhet valami abba a cipőbe a virgács helyett. Ígérd meg, hogy jó kisfiú leszel?
– Ígérem – szipogott Peti.
Közben az édesanyja is előjött a házból és kíváncsian kérdezte:
– Kivel beszélgetsz, kisfiam?
Peti édesanyja felé fordult és mondta:
– Mikulás bácsival.
– Mikulás bácsival? – csodálkozott el édesanyja. – Nem látok ott senkit. Bizonyára be akarsz csapni. Hogyan lehetne itt a Mikulás nyáron?
Peti megfordult és a furcsa öregember már nem volt sehol. Eltűnt, mint a kámfor. Az utca jól belátható volt, de se jobbra, se balra egyetlen ember sem volt látható. Talán csak képzelte az egészet. De az nem lehet, mert minden olyan valódinak hatott. Hiába mesélte el édesanyjának a találkozását a Mikulással, az csak mosolygott rajta és fiának fejét megcirógatva mondta:
– Nyáron Mikulás? Még csak július van. Még nagyon sokat kell addig aludni.