A fény ma nem vakít, lágyan simogat, 
mint gyermekkéz egy rég nem látott arcot. 
A temető nem más, emlékek kertje, 
hol elfeledünk minden küzdést, harcot.

Lépteink alatt zörgő avar sóhajt, 
az idő megáll, vagy lassabban múlik. 
Gyertyát, mécsest gyújtunk, úgy emlékezünk.
Minden név mögött egy történet alszik.

Már nem is sírunk, csak csendben figyelünk, 
hallgatjuk, amit a szél susog halkan. 
És érezzük, talán ők is itt vannak velünk, 
egy fuvallatban, egy fényben, egy dalban.

2025. október 31.