Kérdezem a ráncos arcú nagymamát, hogyan élte át női mivoltát:
- Már kislány koromban babáztam,
ahogy édesanyámtól láttam; öltöztettem,
simogattam, mesét mondtam, elaltattam.
Mikor sokan lettünk testvérek,
kisebb testvéreimmel is mindezt megtettem,
édesapám szintén segített, mikor ideje engedte.
Iskoláimat kijártam, családi békére vigyáztam.
Családanyaként ugyanezt az utat bejártam.
Ezek voltak a legszebb éveim,
Szerelemben élni és nem csalódni.
Mire dédmama lettem, elfáradt a testem.
Kiszáradt a bőröm, kevesebb lett az erőm.
Mégis szeretek élni, szerető szívvel
a jóban hinni, és remélni tiszta lélekkel.
Amit tudok, a családban még megteszek.
Boldog vagyok, hogy Nőnapon felköszöntöttek az itthoniak és ünnepélyen a falu polgármestere. -
