Vannak emberek, akik nem csak végigkísérik életünk, hanem csendben utat építenek előttünk. Az apa ilyen. Olyan, mint a hegy, amely nem mozdul, mégis minden évszakban más arcát mutatja.
   Mint öreg tölgy, s talán nem is vesszük észre minden nap erejét, mert megszoktuk, hogy ott áll, de amikor az élet viharai letépik rólunk a leveleket, rájövünk, hogy mindig az ő lombja óvott a legnagyobb széltől, árnyékot adott, amikor perzselt a nap, s menedéket, amikor vihar közeledett. Gyermekként azt hittük, a kezében van az egész világ. Felnőve értjük meg, hogy nem a világot tartotta kezében, hanem minket. Miközben csendben félretette a saját álmait, hogy a mieink szárnyra kelhessenek. Apa keze nemcsak dolgozik, hidakat emel.
   Láthatatlan hidakat a félelem és a bátorság, a gyermekkor és a felnőtté válás között. Szavai néha rövidek, s tömörek, akár a kavicsok a folyóparton, mégis egész életünkön át hullámokat vetnek bennünk. Nem mindig mondja ki, hogy szeret, de szeretete ott lapul minden fáradt mozdulatban, minden lemondásban, minden újrakezdésben.
  Apák napján nem csak egy embert ünneplünk. Inkább azt az erőt, amely csendben hordoz, a biztonságot, amelynek jelenlétét sokszor csak akkor értjük meg igazán, amikor már messzebbre sodort az élet, s azt a szeretetet, amely nem hangos, hanem mély, mint a folyó, amely kitartóan formálja életünk partjait. S eljön az idő, ami majd lassan ezüsttel fest hajába, barázdákat rajzol arcára, de ezek nem az évek nyomai. Ezek a szeretet térképei. Minden ránc egy átvirrasztott éjszaka. Minden ősz hajszál egy kimondatlan aggodalom.
   Minden fáradt mosoly egy néma vallomás arról, hogy számára mindig mi voltunk az elsők. Aztán egyszer eljön a pillanat, amikor már nem az ő kezét fogjuk, hanem ő kapaszkodik belénk. Akkor értjük meg igazán, hogy a legerősebb emberek sem örökké erősek, de szeretetük örökké velünk marad. Mint a szívünk dobbanása, amelyet nem látunk, mégis egész életünkben elkísér.
  Apák napján öleljük át, ha még tehetjük, egy kicsit tovább. Nézzünk a szemébe egy kicsit mélyebben. Mert vannak érzések, amelyeket nem szabad a holnapra hagyni. S ha már nem tehetjük, gondoljunk Rá úgy, aki olyan volt, mint a hajnalnak fénye, nem kért soha figyelmet, mégis nélküle nem született volna meg a nappal. Boldog Apák napját minden édesapának, azoknak is, akik ma velünk ünnepelnek, s azoknak is, akik már csak a szívünk csendjében ölelnek tovább át bennünket.

TM