Zúg a folyó, haragos a hangja,
medrét homok, csiszolt kavics lakja,
partjára szórt kövekbe bele mar,
néha csendes, kőgátnál nem szófukar.

Ott csobog, csacsog, ott érted szavát,
őrzi Somogy-ország déli határát,
vize folyóink közt, tán leghidegebb,
ám lelkemnek ő a legmelegebb.

Régi medrének öröksége a tavak,
mind három horgászatra alkalmasak,
Ó-Dráva, Vörös-part, és a Kis-bók,
partjain ott a beállók a viskók.

Nyár végén mikor hűvösek a hajnalok,
vizeket fedik fehér ködpaplanok,
domboldalakon ebből hörpint a szőlő,
levétől lehet oly, ki dülöngélő.

Őszre tél, tavasz majd újra a nyár,
medre régi, de vize egy újabb sztár,
ki partjára téved, nézi a folyamot,
kis forgókat, végtelen gombolyagot.

-írta-Varga István-Barcs-2021.07.21.