5. ének
Várakozni folyton újra és újra,
hogy rossz után, fordul a kocka jobbra,
igen a remény útja végtelen lehet,
de közbe bírni kell az ütéseket.
Van egy hely, ahol mindig folyik az ásás,
ahol sosem marad abba, a lelki fájás.
ott a homokdomb, hol csontok pihennek,
az élők, legalább évente kimennek.
Szomorúfűzfának ágai pukedliznek,
így hajlongnak a láthatatlan dzsinnek,
kiszáradt patakmeder, látványa letör,
oly csúf ez a csallányos, gazos gödör.
Csörgedezett duruzsolva a patak,
valaha fickándoztak benne halak,
egy semmitmondó szánalmas árok,
harangláb is néma, itt fogott az átok.