Mint a rőzse lángja,
Úgy ég a szeretet szívemben.
Te gyújtottad meg, te hozod életre,
Magasan csap fel lángnyelve.

S lángol a rőzse, roppan bele,
Izzik a szikra, fény a tengere.
Lángol a szeretet,
Oly szép ez a tavasz vele.

Te gyújtottad meg szívemben,
Mint ősszel az araszt.
De most új tavasz van,
Újra ég a lángja, lobog magasan.

S hallod-e vajon ezt a ropogást,
Elhallatszik-e hozzád ez a néma zokogás,
Érzed-e melegét e lobogó lángnak,
Utánad sóhajaim, hogy szállnak.

Vagy már szíved kemény, mint a kő,
Nem lágyítja meg a rőzseláng, az égő,
Kihunyt szívedben a szeretet irántam,
Hiába jött a tavasz méhzsongásban.

Elégett a rőzse, hamu lett a lángja,
Nem izzik már, nincs szikrája.
Parázs sem pislákol, hamu kialszik,
Mint a szeretet, ami szívedből elmúlik.

Mosonmagyaróvár, 2013. március 8.