Gondjaid egyre sűrűsödnek,
Vágysz egy kedves szóra,
Ölelésre, vagy vigasztalásra,
Szíved egyre gyengül,
Szemedben sűrűn könnycsepp ül.

Elkerül már a vidám kacagás,
Néha, néha jár kedves szó,
Egy öröm, egy fellángolás,
Elcsendesedik ritka szavad,
Várod, neked is figyelmet adjanak.

Pedig, oly sok a mondandód,
Az életből megélt tapasztalatod,
Építettél, s nem légvárakat,
Utadon voltak tragédiák,
S sok, sok elvégzett munkád.

Életed egén lemenőben a nap,
Nyújtja feléd utolsó sugarakat,
Örülsz még a tájnak, a nyíló virágnak,
A boldog nevető unokáknak,
Ha távolról is, bearanyozzák életed alkonyát.

S akkor megírod csendben,
Üzeneted egy félreeső helyen,
Az élet lehet szép, vagy mostoha,
Isten velünk, nem hagy el soha,
S ő hív minket egy utolsó találkozóra!

2020.06.06. Mosonmagyaróvár.