Életünk egén lassan
Elszálltak az évek
Kimérten méred már a lépted
Szavad egyre kevesebb
Már nem is számolod az éveket

Gondjaid egyre sűrűsödnek
Vágysz egy kedves szóra
Ölelésre, vagy vigasztalásra
Szíved egyre gyengül
Szemedben sűrűn könnycsepp ül

Elkerül már a vidám kacagás
Néha-néha jár kedves szó
Egy öröm, egy fellángolás
Elcsendesedik ritka szavad
Várod, neked is figyelmet adjanak

Pedig oly sok a mondandód
Az életből megélt tapasztalatod
Építettél, s nem légvárakat
Utadon voltak tragédiák
S sok-sok elvégzett munkád

Életed egén lemenőben a nap
Nyújtja feléd utolsó sugarakat
Örülsz még a tájnak, a nyíló virágnak
A boldog, nevető unokáknak
Ha távolról is, bearanyozzák életed alkonyát

S akkor megírod csendben
Üzeneted egy félreeső helyen
Az élet lehet szép, vagy mostoha
Isten velünk, nem hagy el soha
S ő hív minket egy utolsó találkozóra!

Mosonmagyaróvár, 2020. június 6.

TM