Amikor úgy érzed, szíved a porba hullt,
s rajta száz elefánt végigvonult,
nincs már erőd,
hogy felállj,
úgy érzed, eljött a végítélet már.
Már magadban beszélsz,
mert nincs, ki meghallgatna,
s értelme sincs,
hogy szólj, mert csak szidás, ordítás a jutalma.
Nincs senki, ki vigasztalna,
szíved másnak kitárni, vajh, mi haszna.
Igaz barátod az égbe ment,
mással bánatodat megosztani sem mered.
Lelked sírboltba szállt,
megtért őseidhez,
velük megbeszélni a múltat tán lehet.
Jövőről beszélni értelmetlen,
bár szeretnék élni még pár évet,
de így, megtört szívvel, nem lesz ez sem egy fáklyás menet.
Előbb-utóbb eljön majd a mennybemenetel,
vagy tán a poklot kapom,
lehet, hogy nekem az jutott,
bár sokat nem vétkeztem,
nem is volt rá semmiféle lehetőségem,
de a meleget szeretem.
Ki tudja, mit hoz a sors,
jót vagy rosszat,
a jót szeretném,
hisz kaptam életemben elég rosszat,
kínt, szenvedést, fájdalmat.
Még remélek, még hiszek,
talán jut még egy icipici boldogság,
és nem kell hozzá áthágnom minden szabályt,
s ha vétkeznék,
azt bevallom,
élvezném ennyi év után,
s most ne nézzetek rám ily bután!
Megérdemlek ennyi évvel egy kis vétkezést talán, bizony ám,
tán lelkem is felszáll a sírból maholnap már,
csak találjam meg azt, ki szívemnek boldogságot ád.
Hát jöjj, szeress, boldoggá tehetsz,
ne várass soká, hisz egy perc az élet,
s a java már rég letelt!
Jöjj el boldogságom csillaga,
jöjj el hozzám,
tudom, itt vagy a közelemben már!
Azt hiszem, rám talált a régen várt boldogság.
Remélem, kedvesem, nem csalódom tebenned, jössz sietve,
s szívem újra dobban, egyre jobban,
feléledve hamvaiból újra él a hit, s a remény.
Amíg élek, nem adom fel,
mert a boldogságért harcolni kell,
ha nem elveszett,
s az nem lehet.

2023. augusztus 22.