Szonett 111.

Mit számít, hogy az idő rég kifosztott,
ne keseregj azon, mi is volt hajdan,
a tarsolyodban teméntelen kincs van,
becsüld magad, ha nincs is magas posztod.

Mit számítanak a meglazult rostok
és szövetek egykor izmos karodban,
az ajkad sosem lesz néma és szótlan,
fájdalmad, örömed mással megosztod.

Szállj, énekelj, mint szerelmes madarak,
a tűznek örülj, mely még benned maradt,
lángod ellobbant, most parazsad őrizd.

Az élet gyorsul, lassúbbak lépteid,
és lelked már a végtelenbe tekint,
hamvadból éledj, mint a makacs Főnix.

2014. 02. 6

.