Életem fennsíkjára értem,
távlatot ad hatvannyolc évem,
vén vagyok a világ szemében.
Mesék visznek hegyeken túlra,
de visszahúz száz csupasz inda,
tarra kopasztott jég-borotva.
A vágyam a minden és semmi,
itt maradni világgá menni,
bár tudom, hogy nekem csak ennyi.. 
Üres, kopár gyümölcsös kertem,
nyár izzását sosem felejtem,
nem álmodhat senki helyettem.
A hazám egy éneklő ország,
rigó-testét csapdába csalják,
kétes hírű a hallgatóság.
Az otthonom e tiszta fennsík,
idő bennem kedvvel mosakszik,
lélek szitál álmot, valódit
Nemlét határa ismeretlen,
de vasfüggönyként itt van bennem,
majd lebontja porladó testem.
Talán néha még visszamennék,
eltűnt ösvényem, korhadt a rév,
ketten maradtunk, én és az ég.

2013. december 29.