Most vagy soha - úgy dübörög bennem, mert a város
rút falain már nem a néma csend repedezik, 
hanem az évek óta elhallgatott igazság,
hol a tegnap súlya alatt roskadozó utcák 
már nem bírnak el többé hazug fényt, sem árulást.

Most vagy soha - morajlik mélyen, lázasan a föld, 
a gyökerek kiszáradtak a várakozásban, 
a levegő is fáradt az elfojtott sóhajtól. 
A szél már nem kér engedélyt: fellázad magától,
s letépi a pókhálót a hunyorgó nap elől.

Most vagy soha - így kiált fel minden dobbanó szív, 
mert tudja, a félelem is fellázad majd egyszer, 
s akkor nem tartja vissza semmi gonosz játéka. 
A küszöbön állunk, mögöttünk a múlt árnyéka, 
előttünk ajtó, mit sokáig tartottak zárva.

Most vagy soha - zúg a jövő, az ígéret, remény
és a repedésekben újra ott lüktet a fény. 
Nem könyörög, nem kér bocsánatot, előre tör,
hogy lásd, minden sötétség mögött van egy nemzedék, 
mely végre feláll, kimondja: elég, miénk a tér!

2026. március 24.