"Néha mindent akarok egyszerre. Nyúlni a kezemmel előre, és megragadni ezt a békét, magam köré ölelni, és nem hagyni a pillanatot elveszni. 
Jó lenne kimerevíteni néha egy-egy képet, emléket, hogy kinagyítsuk elménkből, belebújhassunk, magunk köré tekerjük, és újraéljük őket. 
Jó lenne, hogyha a boldogság pillanatai mindörökké tartanának, és sosem múlnának el. Kiűzni a fájdalmat a lelkünkből, felülemelkedni az elmúláson, és csak a szép dolgok fényében csillogva szemlélni a körülöttünk levő világot.

Ez marad nekünk; emlékképek, melyet sokszor a jelen eltakar, de nem hagyom, hogy csupán űr maradjon ott, ahol egykor a lélek lakott, ezért magamhoz ölelem mindet, a jelent, a múltat és meg nem történtet, és itt ragadok velük a mában.

Ebben a pillanatban még boldog vagyok, de nem tudom mi lesz holnap. Nem is érdekel, mert ha ma megkaphatok mindent, amire valaha is vágytam, akkor a holnap sosem számít.
Kevés ilyen "ma" van az életemben, de emlékei a retinámba égnek, és kézen fogva kísérnek, amíg élek. Én meg boldogan megyek velük, mert tudom a végén mikor egyedül lehunyom majd a szemem, magam maradok csak emlékeimmel. 
Boldogan lehunyni minden este a szemem - ez a kívánságom- az utolsó estére is."  ( Tóth Éva)