Szonett

A szememben Te örökre fiatal
maradsz, mintha még szerelmünk elején
járnánk, mikor bennünk égett a remény,
napunk átitatta élet-diadal.

Szóljon énekem most, mint győzelmi dal,
az időn nem győz se gazdag, se szegény,
de a miénk már e végtelen regény,
minden oldalát én írtam vágyammal.

Én sosem akarlak látni öregként,
már gyűjtöttem Hozzád elegendő fényt,
bár tornyosulnak a sötét fellegek.

Elűzöm arcodnak fáradt bánatát,
mint szerető, társ és a legjobb barát,
akkor is szeretlek, ha már nem leszek.