KELEMEN PATRICIA EMLÉKÉRE
Nem, nem igaz, de igaz, és annyira fáj!
Könnyezik az idő, sír körülöttem minden.
Hiányol már is a megszokottság -- a
huszonöt éve kísérő emlékek éke.
Sokszor törülte könnyes szemünket
a kényszer hontalanság érzete.
Örültél, amikor írtál, és könnyeztél,
hosszú, gyötrelmes órákon át, gondolatok
meleg fészkét őrizted, és a hideg tél csendjét.
Ez az utolsó lépésed nagy volt--
halott, nagy, mélyülő múltba estél,
se harmatos alkony, sem kakasszós hajnal,
íróasztalodnál, kávéd sem köszönt többé.
Nem köszöntenek, akik szerettek, ó, Cia,
tudatunkban az óra sietése, nélküled
ijedt csendünkkel cimborál.
2016. december 2.
Kelemen Patrícia, írónő emlékére.