Amikor Rád nézek félve titokban,
a megszokott nyugalmam rögtön elhagy,
felgyorsul pulzusom, a szívem dobban,
mert Te nekem a legszebb teremtmény vagy.
Könnyedén lépkedsz tavaszi pázsiton,
felizzik Tőled bús, szerelmes lelkem,
csak a bőrödről, ajkadról álmodom,
nélküled eddig nyugalmam nem leltem.
A bú, a szenvedés nyomban elenyész,
ha a karom átölel majd konokon,
a vágyam követel, és kicsit merész,
ígérhetem híven, hogy megváltozom.
Otthagyom érted a könyvet, a szobát,
mikor a szíved az enyémhez simul,
és felmelegszem a parazsadon át,
mert én már követlek szelíden, vadul.
Nálad nyerem el a győzelmem, nyugtom
a még megmaradt életre legalább,
boldog szívem, a kezem feléd nyújtom,
tán megbékél velünk e gonosz világ.

2016. 03. 03.