Hallgatom a csodás, hegedű dallamot,
nem látom még, ki játszik a vonóval,
kinek ujjai nyomják le a húrokat,
olyan mint költő játszik a szóval.

Csillogó feszülő, mély kivágott ruha,
dekoltázsa merész, sejteti formás keblét,
játéka varázslatosan gyönyörű, szívemig érnek,
szinte sugárzik, játékával fokozza, érzelmeim hevét.

Szavakkal csak közelíteni igyekszem,
amit az alkotás, és alkotó elkövet,
mellkasom zihál, testem belül rezeg,
felemelő csoda ez a kettős szeretet.

Játéka közben rám néz, ajka mosolyog,
míg szemeimben, könnyeket csal elő,
köröttem a való világ megszűnik,
így megmarad örökre e csodálatos Nő.