Akiket dombok alkotnak, s persze völgyek –
különös erővel vonzzák terebély - tölgyek –
figyeljenek szavaimra, kedves Hölgyek!

Mindegy már, mitől nemzetközi a „nőnap” –
tán egy régi világproletáros főpap
iktatta vörös naptárba – élcnek: lőlap!

Nem mozgalmárok ünnepe ez, a ravasz
izmusoké: érdek nélküli a tavasz
vigasza – vallja ezt aggastyán és kamasz.

Az ember virága mi lenne, ha nem
az ön-továbbadás ősereje, a „nem”?
A vadevezős férfi tán? Dehogy! Hanem

a bordájából szobrott műremek – a Nő!
Ki előtt letérdel a hiúság, ha jő
a téren át, s lába nyomán szívfa nő.

Kegyeiért a férfi mindent elkövet –
elmozdítja a kozmoszra tett fedkövet
és ha kell, a túlvilágon lesz követ!

Aki megszüli képmását, hogy ha kéri.
Síva-anyaságát száz marokkal méri,
s neki ez viszonzatlan is megéri!

A gőgös vadásznak ő adja az ételt.
Vizsgára válasszal teszi fel a tételt,
s a „lenni, vagy nem…” filozófia-kételyt

egy mosollyal rebbenti túl a homlokon.
Bársony hangján „nem középiskolás fokon”
tanít békére, hisz minden ember rokon!

Örök Évák: „…virágoskert az én szívem…”,
s a társaké – köszönni tartozunk híven
Istennek, hogy vagytok – hálás a férfinem!

2016.03.08.  Csorba Tibor