Impresszum

A magyarero.hu weboldal a Kárpát-Medencei Újságírók Egyesületének Irodalmi honlapja.

Gyöngyösi Zsuzsa
  főszerkesztő, Főadmin
  
(30) 525 6745
Konzili Edit
  főszerkesztő-helyettes
Soltész Irén
  szerkesztő/admin
Polonkai Attila
  webadmin

Kiadványok
























 

Jelenlegi hely

Nőnapi pályázat

somogybarcsirimek-.
somogybarcsirimek-. képe

NŐ – SZIROM Pályázat.

TAVASZ SZERELMESE
Tavasszal kiskertembe jöttél,
majd szívembe is beköltöztél,
hogyan írjam le ezt az érzést,
hiszen te adtad meg a végzést.

Gyönyörűbb vagy mint csodás álom,
varázslat hosszú szempilládon,
arányos szabályos arcodon,
csókra váró vonzó ajkadon,
siklik szemem a valóságon.

Maradj csak így csukott szemekkel,
küzdök feltörő érzésekkel,
mögötted tavasz bontja szirmát,
ajkam mormol köszönő imát.

Maradj nekem maradj szerelmem,
szemredődre csókot leheltem,
édes álmodba így kerültem,
legyél örökre múzsám nekem,
ehhez adott csókom segítsen.

Ébredsz majd tavaszi zsongással,
orgona illatos virágjával,
gyöngyvirágok is akkor nyílnak,
részese lehettem álmodnak.

írta-Varga István-Barcs-2019.02.21.

MIT ÉR

Csak úgy hanyagul idedobva,
mit ér rózsacsokor a porba,
szeretettel én neked szántam,
vázát hirtelen nem találtam.

Ezt pár sort hozzáragasztottam,
emlékek a rózsacsokorban,
nézzed és szuggeráld kedvesem,
sok évet benne elrejtettem.

Mit ér a csokor piros rózsa,
ha nem tudod mi a tartalma,
mit érnek neked eltelt évek,
az új írások régi képek.?

Feltéphet a múlt sok-sok sebet,
melyet majd gyógyít a szeretet,
mond mit ér ez a rózsa csokor,
ha virág már csak tüskebokor.
Barcs-2019.02.19.

SAJGÓ SZAVAK

Távolból hallottam szólni a zenét
Távolból láttam ruhádnak a színét,
Távolból nevetted az írt levelet,
Távolból mégis könnyeztél engemet.

Közelről nem nézek többé szemedbe,
Közelről nem súgsz már semmit fülembe,
Közelről nem látom mosolyt ajkadon,
Közelről átléphetsz mindent szabadon.

Kinn még a tavasz is várat magára,
Kinn farügyön még ül hónak bundája,
Kinn a kányák oly vészjóslón köröznek,
Kinn a padon már nem ülök teveled.

Idebent a szívem dobogja nevedet,
Idebent a szoba hordoz emlékeket,
Idebent szabadon csókoltam ajkadat,
Idebent nem zártam ketrecbe madarat.

Örökre takarja hamvaidat a föld,
Örökre eltűnt már színeidből a zöld,
Örökre megszűnt a kis szíved dobogni,
Örökre gyertyaláng fog neked lobogni.

Szépséges tavaszom többé nem virágzol,
Szépséges tubicám nekem sem turbékol,
Szépséges kacajod vonat fütty elvitte,
Szépséges csokrokat szemem megkönnyezte.

írta-Varga István-Barcs-2019.02.08.

A SZERELEM ÁRNYÉKÁBAN

Alkonyati morzsákból kotorászva,
előkerül néhány, épkézláb emlék,
olvasom leveled, vagy nézem képed,
oly tüneményesek lettek, mint mesék.

Akkor ott a távoli, múltnak idejében,
legendává értek, az akkori remények,
ó-hogy kerestem, álmoknak tengerében,
de azok is vesztek, miket vágyaim reméltek.

Leveled megírtad akkor, harsogtak a címek,
csak akkor legyél boldog, ha én is az leszek,
igaz azóta sem tudom, milyen boldogságod,
míg engem úton-útfélen, kísért az átkod.

Az is igaz hogy, csókodat mélyen belém vésted,
mert álmatlan éjjeleken, mindig vissza kéred,
sokszor arra riadok, karod öleli erősen nyakamat,
ajkad forró csókja, tűzzel égeti kiszáradt ajkamat.

Ahogy reggel kinéztem, hát hó borított mindent,
de ott a szerelem árnyékában, hagytam a kincsed,
ám a hajlék melege, még fogva tartott minket,
azután már az álmomat, a fényekkel eltörölted.

Írta-Varga István-Barcs-2018.02.13.

MIKOR MOSOLYOG...

Mikor mosolyog az őszi napsugár,
fák lombjainak színezett aranyán,
vibrálva táncolnak míg földet érnek,
ahol megtiporva alázva elenyésznek.

Távolról nézem a Nőt ahogy festi a tájat,
kezébe ecset arca mosoly szívében alázat,
látom ahogy a lelkét adja az alkotásának,
így válik műve tükörképpé belső világának.

Láttam több művét, aranyló nárciszos mező,
fenn gomolyog sötét félelmetes viharfelhő,
vagy a szüret előtti szőlő lugasokat fürtöket,
ahogy kínálják a duzzadó telt fekete szemeket.

Majd kezdem mindenhol őt látni,
erdő között vagy hegyeket hágni,
domboldali háznak faragott tornácán,
gémeskút vízéből szomját oltván.

Magányos horgászt festőnek taván,
amint szoborként üldögél árva ladikján,
ki kutyáját ily szépen belefesti a tájba,
vagy ahogy a lénián erdei sétáját járja.

Gyermekéről is festett kedves szép képet,
hagyott így az albumba egy örök emléket,
Művésznő szolid szépségéhez kétség sem férhet,
szépen kérem ezért a Jóistent óvja e tehetséget.

Írta-Varga István-Barcs-2018. 11. 23.

MESE SZÜRETKOR

Őszidőnek kellős közepén,
odaértem a szüretnek végén,
csüngtek fürtön még szemek,
hát így még én is szüretelek.

Egy barna lánnyal kerültem,
lugas másik oldalán szembe,
míg én a szépségébe merültem,
ügyesen csattogott olló a kezébe.

Elképzeltem szép női kezeit,
ahogy kulcsolódnak kezembe,
formás kicsattanó piros ajkai,
vágyódva merülnének az enyémbe.

Észre vette mélázott merevségem,
hát így nem ér útól sosem engem,
felkapta kosarát, kacagva elsietett,
én ollóztam tovább a dús fürtöket.

Szürkület szállta a szőlő birtokot,
ekkorra befejeződött a nagy szüret,
ezután már lehetett kóstolni, a mustot
az óbort, míg a lány vacsorára terített.

Kerestem lánynak közelébe helyet,
halljam hangját, lássam a két szép szemet,
szerencsére szembe kerültem újra vele,
boldogságot hozott nekem ez az este.

Oldotta az óbor nyelvünk bénaságát,
eszünkbe juttatott sok felejtett szüreti nótát,
lefekvéskor egy érzés motoszkált bennem,
hogy ezt a kedves lányt, vajon hol keressem.

Ám legyen bárhol, széles e nagyvilágban,
mert ha kell, lejárom érte térdig a lábam,
felkeresem minden ősszel az összes szüretet,
otthagyom neki mindenűt, ezt a hívó üzenetet.

Kérlek ha olvasod, vagy hallod ezt a mesét,
egy költő hagyta így neked, vágyó üzenetét,
kacaghatsz majd rajta, ám őt ki is nevetheted,
de téged így senki nem keresett, ezt el hiheted.

Írta-Varga István-Barcs-2018.09.20.

VEDD FEL A PIROS CIPŐDET

Ön nagyon csinos kedvesem,
ott nem messze üldögélt tőlem,
hát bátorságomat összeszedtem,
majd félénken táncra kértem.

Elnéztem formás női lábát,
amit piros cipőivel mutatott,
de csak néztem a frizuráját,
melyben kötött piros szalagot,
míg rám édesen mosolygott.

Keringő volt vagy ép tangó,
én erre már nem emlékezem,
csak arra, mini volt ruhája,
térd fölött, combjait néztem.

Alkalmi volt akkor öltözéke,
amit őrizni volt régen szokás,
meg van e még piros cipője,
hol az a kedves mosolygás,
habár a placc már parkettás.

Szólt a havai gitár a zongora,
keressük meg azt a helyet újra,
hallgassuk még a régi muzsikát,
így őrzöm kedves, az ön mosolyát.

Írta-Varga István-Barcs-2018. 06. 28.

MÁRVÁNY ARCU

Márványból faragott hideg arc,
tekint le rám merev szemekkel,
borzongok, oly hideg a minden,
nincs kacagás, fagyott a reggel.

Még a fényt, ködfátyol tompítja,
ránézek lopva, a faragott arcra,
szívemet a szomorúság folyama,
oly bőségesen el önti, újra és újra.

Bizony míg élt, piroslott két arca,
csókra csábított, ívelt formás ajka,
ma már márványszobor örökre kő,
de megmaradtál nekem Te csodás Nő.

Írta-Varga István-Barcs-2018. 06. 09.

EGY SZÁL PIROS RÓZSA

Azért adtam neked a rózsát,
hogy kövesd sorsomnak útját,
ha hosszú lesz majd ez a séta,
emlékezz az első találkozóra,
a kimondott szerelmes szóra,
majd arra a sok boldog csókra,
hát így emlékezz mindig rám,
tudom elhervadt már a rózsám,
te is én is, már sokat változtunk,
mindig másfele vezetett az utunk,
ám egyszer majd, majd találkozunk,
de akkor már nem, nem búcsúzunk.

Írta-Varga István-Barcs-2018.02.28.

EGY TISZTA TEKINTET

Ide kellene csatolni a képed,
látni lehessen tiszta szemed,
sugározza makulátlan erényed,
irántad a vágy bennem éled.

Mesék kertjében találtalak,
világosbarna szemek hívnak,
mosolyod olyan varázslatos,
szépséged ó mily csodálatos.

Egy virág melyet fogsz kezedbe,
az vörös rózsa legyen benne,
hatalmas öllel szedtem neked,
vázádban tán majd bele teszed.

Teliholdnak egy éjszakáján,
rólad mesél a parki sétány,
hárs alatt egy kopottas padon,
patakzott könnyed az arcodon.

Emlékedet megőrzöm mindig,
gyöngyvirágtól a lombhullásig,
azon túl is ha jön fagyos tél,
kedves arcod majd rólad mesél.

Ó csak néznélek sok-sok forró nyáron,
vagy végtelen havas pusztákon,
szivárvány alatt átvezetlek,
bolondságokon én veled nevessek.

Ajkaid oly vonzóan hívnak,
vetélytársa lehetsz a Napnak,
árnyékodba beleolvadnék,
minden csillagot neked adnék.

Szóról szóra meglásd én kincsem,
csak neked írtam ezt a versem,
mert míg írtam csak rád-rád néztem,
folyton folyvást gyönyörködhettem.

A fényképed mintha életre kelne,
hullámzó mosoly bujkál benne,
arcodon bájos két kis párna,
így vesztem bele az álomvilágba.

írta-Varga István-Barcs-2019.02.21.

 

Rovatok: 
PÁLYÁZATOK