Nagyapó minden télen, amikor vastag hó borította a földeket, és jeges szél csavargatta a kopasz fák ágait, megvendégelte az erdő – mező madárkáit. Épített számukra egy nagy madáretetőt, ahová naponta rakott finom magokat és különböző madáreledelt.

A szomszédban lakott egy irigy ember. Ő bizony még egy apró tökmagot is sajnált a kicsi szárnyasoktól. Ha véletlenül madár szállt a kerítésére, mindjárt kapta a botját, és elkergette.

– Hess, a kerítésemről, te hasztalan madár! Még véletlenül összepiszkolod a léceket, amiket drága pénzen vettem.

– Miért lenne haszontalan ez a madár?  – kérdezte tőle nagyapó – Hiszen tavasszal és nyáron megköszöni a segítséget.

– Ugyan, hogyan tudná megköszönni? Nem tud ez emberi nyelven beszélni – nevette el magát az irigy szomszéd.

– Segítenek majd a kerti munkában, ha eljön az ideje.

A szomszéd nem értette, amit nagyapó mondott, csak balgán állt a kerítésnél és a fejét csóválta.

– Ezek még egy parányi ásót vagy kapát sem bírnak el. Hogyan tudnának segíteni a kerti munkában?

Az irigy szomszéd egész télen csak kuncogott nagyapón, amint az térdig érő hóban vitte a madáreledelt a didergő barátainak.

– Milyen bolond is ön kend nagyapó, nem röstell ebben a nagy hóban végiggyalogolni a kerten.

Így ment ez nap, mint nap, amíg csak el nem jött a tavasz. Egyik reggelre a hó elolvadt. Megszűntek az éjszakai fagyok. A határ virágba borult, és minden zöldellni kezdett.

Nagyapó is fogta a szerszámait, és elindult a kertbe, hogy rendbe tegye, eltüntesse a tél nyomait. A környéken minden kert megélénkült, az emberek tüsténkedtek, metszették a fákat, összegereblyézték a téli hónapokban keletkezet szemetet, majd elégették azokat.

Sajnos tavasznak nem csak jó oldala van. A kertekben megjelentek a kártékony rovarok is, akik meglapultak a fák kérgei alatt, vagy mélyen a földben, és most előmásztak a tavasz első meleg sugallatára.

De a gazdák sem hagyták annyiban. A fészerekből előkerültek a permetezők, és megkezdődött a harc a kártékony rovarok és az ember között.

Csak nagyapó kapálgatott csendesen, bajsza alatt mosolyogva, mit sem törődve a rovarokkal. Az irigy szomszéd meg is kérdezte tőle:

– Nagyapó, nem fél, hogy a rovarok mindent felzabálnak a kertben?

Nagyapó abbahagyta a kapálást, derekát kiegyenesítette, és mosolyogva válaszolta:

– Vannak segítőim, akik ezt a munkát elvégzik helyettem. Nagyon szorgos népség, még a legapróbb rovart is elpusztítják, és ami nagyon lényeges nem szennyezem a környezetet vegyszerrel.

Az irigy szomszéd meglepődött, és csak a fejét vakargatta értetlenségében, mire nagyapó részletesen elmagyarázta:

– Tudja szomszéd, télen kinevetett, amikor térdig érő hóban madáreledelt vittem az etetőbe. Látja, ezért etettem a madarakat, hogy most tavasszal segítségemre legyenek. Ezek a kis apróságok elpusztítanak minden kártékony rovart a kertemben. Nem kell nekem permetezni drága, veszélyes vegyszerekkel. Így megóvom a környezetet és családomat is. Télen én segítem a kicsi madárkákat, tavasszal meg hálából elpusztítják a rovarokat a kertemben.

Az irigy szomszéd csak hallgatta tátott szájjal nagyapót, és nem győzött csodálkozni az öregember bölcsességén. Végül megkérdezte:

– Nem küldene át néhány madárkát az én kertembe is? Ígérem jövőtélen én is, adok nekik finom magokat.

– Sajnos nem tehetem, mert ezek a kicsi madarak hitelbe nem dolgoznak. Mindig előre kell fizetni a munkájukért. Majd, ha megint eljön a cudar, fagyos tél készítsen madáretetőt a kertjébe, és amikor már a szegény madárkák nem találnak eledelt a mezőkön, és az erdőkben, rakjon ki az etetőbe magokat, és különféle finomabbnál finomabb madáreledelt. Meglátja tavaszra, amikor elolvad a hó, a madarak százával csicseregnek a kertjében. Addig sajnos mindennap meg kell küzdeni a kertek kártevőivel. Előbb kellett volna gondolkodni ezen.

Az irigy szomszéd egy nagyot sóhajtott, de belátta már késő bármit is tenni. Talán majd a következő télen követi nagyapó példáját, és ad ennivalót a madárkáknak. Nem fogja tőlük irigyelni azt a kevés kis magot, amit megesznek, mert tavasszal úgyis busásan visszafizetik, és segítenek a kertben.