Két nagykabát akasztón lógva várja,
hogy gazdája még felvegye magára.

Közben évődve trécselnek a szélben,
-Én,- tudja-, Éván lógtam egész télen.
Nemes prémem hattyú nyakát ölelte,
szivacs bélésem testét melengette.

A zöld lóden morcosan dörmögött,
mert főnöke Kenyába költözött,
ezért aztán nincs szükség szegényre,
vállfán lóg már több mint három éve.

Gazdája módos, neve Pénzes Ádám,
kinek kabátja nem lóg már a hátán.
Szegény felöltő csendesen zokog,
közben csámcsognak rajta a molyok.
-Ez így nem élet, inkább meghalok!

Reccccccs,
varrás mentén szíve megrepedt,
s a holt kabát a padlóra esett.
Lelke tán már a mennybe érkezett,
de teste még porrongynak jó lehet.