Állok a porban, ember arcomban
a másik ember szeme-fénye ég.
Egymást tipró tömegsorsban
közöny hull ránk, ítélhető kép.

Szólításra indulok. Vállamon súllyal,
viszem testvéreim kínos életét,
nem viaskodom köpködőkkel, buckás útta
-ismerem Istenem hívó ígéretét.

Tűrőket látok, szenvedőket is ott,
hol korbács suhint, lándzsa hegye áll!
Félelem lebeg köztük, életük szétoldott,
de a szikára épülő hit szabadulásukhoz talál.

Az úton megállást parancsol a törhető
test, de emel az erősítő ige áldása!
Útján számozott az ember--követhető
önámítása buggyan rívó gyászba.

Élet idejében sorsa a bánat útja,
bukdácsol, mások piszkában fürdeti testét,
nem lát, pedig küldetéssel léphetne az útra—
fénybe járhatná velem végig a mezsgyét.

Salgótarján, 2015. április 1.