Furcsa energiák zajlanak körülöttünk. Nem jó értelemben. A világ zajos lett, káosz és félreértések halmaza. Negatív irányba mozdulnak a napok, percek. Talán a napfogyatkozás miatt, talán az emberek elfáradt élete, a rohanás, az elszigeteltség érzése. Talán. Mégis visszafordíthatatlannak látszik. Mintha a végzete felé rohanna a bolygón élő. Legyen az ember, állat, vagy növény. Kiszárad a fa, nem tud már élni ebben a klímában. Ember gyűlölködik emberre. Magányosan, elzárva saját lelkét az egységből. Az állat az erdőből a városba megy, a madár a kukákból táplálja fiókáit. A föld szomjasan, száraz rögökkel sóhajt az éjszakában. Az égbolt vakító kék helyett szürkés árnyat borít a felhőtlen égre. Akár egy apokalipszis képzete. Ki láthat a jövőbe? Csak a remény marad, hogy időben vagyunk még. Ha mégsem, az isteni gondviselésre vagyunk bízva.
   Remélem a hitünk a végsőkig kitart.