Bármikor is kezdődött el az életünk,
Újjá születünk minden egy szürke napon.
Megújul a lélek és legyengült testünk,
Borostás arcom ismét beszappanozom.
Olykor ostoroz, majd kényeztet a világ,
Rossz, vagy jó döntésünk lesz reá a válasz.
Foltozunk rést, sebet, elkövetett hibát,
Mert az alkalmazkodás bennünk hatalmas.
Az emberi túlélő erő itt rejlik,
Így lesz minden napunk egy új megélt csoda,
Még ha sokan a nyomorban tengődnek is.
Nem jut mindenkinek reggeli, vacsora.
De túlélést diktált belénk a Genézis.
És újjá születik, bár naponta meghal.
Ha feltörik a pecsét, majd a Hetedik,
Az akkor is az örök életről szól, vall.
Nekem már hetven gyertyám ég, és füstölög,
Kihűlt a tűzhelyem, nem sütik a tortám.
Mégis száguldok, bár csak egy helyben ülök,
Az ember mindig változtathat a sorsán.
Látszólag a világunk mozdulatlan, bár
Fénysebességgel szállunk, mint a fotonok.
Csillagösvényen repít űrben az orkán,
Hajnalban születek, estére meghalok.